2012. március 28., szerda

Inspiráló színek - egy kis színtan

Otthonunk berendezésének egyik legszembeötlőbb és igen meghatározó jellemzői a színek. Belépve elsőként arról szerzünk benyomást, hogy sötét vagy világos, vidám vagy komor, meleg vagy hideg hatása van a lakásnak. Adott stílusoknak is általában megvannak a legjellemzőbb színei.
Nézzük tehát hogyan csoportosíthatjuk ezeket. (A sorozat további részeiben külön csak egy-egy színnel és annak hatásával foglalkozom majd.)

A színkeverés alapján megkülönböztetünk elsődleges, másodlagos és harmadlagos színeket. Elsődleges színek, amelyeket másokból nem lehet kikeverni, ezek a kék, a sárga és a piros. Másodlagos színek, amelyeket ezek keverékéből jönnek létre, így a lila, a narancs és a zöld. Harmadlagos színeket pedig az előző kettő kombinációjából hozhatunk létre.

Színhőmérséklet alapján beszélhetünk hideg és meleg színekről. Nem csak elméleti megkülönböztetésről van itt szó, valóban képesek a színek hőérzetünkre ilyen hatást kiváltani.
Hideg színek a kék, valamint a zöld és lila kékhez közelebb eső árnyalatai. Célszerű tehát ezeket a lakás déli fekvésű, melegebb helységeiben alkalmazni.


Meleg színek a piros, a narancs és a sárga árnyalatai. Ezek használatával hívogató melegséget érhetünk el, például a hűvösebb, kevés napfényt kapó északi oldalon.


Semleges színek a meleg és hideg határán helyezkednek el. Elsősorban a szürke és barna árnyalatai a fehértől egészen a feketéig.



A színek tisztaságát tekintve elkülöníthetünk erős és sápadt színeket. Az erős színek intenzívek, melyek nincsenek fekete, fehér vagy kiegészítő színekkel felhígítva A sápadt színek a fehér, fekete vagy komplementáris színekkel való vegyítés miatt kevésbé intenzívek.


Végül egy kis színpszichológia: a színek eltérő hatással vannak közérzetünkre. Lássuk az alapszíneket:

A piros szín optimista, aktív tevékenységre serkentő, extrovertált szín, amely az élet teljességével, a bátorsággal, áldozatkészséggel, szeretettel, erős érzelmekkel és szenvedélyes cselekedetekkel függ össze.

A narancssárga szín sugárzó, fényes, a tűz és a nap melegségének színe. Nem olyan agresszív és szenvedélyes, mint a piros, de kellemes, vidám érzelemserkentő szín, mely segít a fáradtság leküzdésében. A narancssárga szín, a melegség, nagylelkűség kifejezőeszköze, könnyed és játékos. Étvágygerjesztő és segítséget nyújt a reggeli felkeléshez.

A sárga a nap, a fény és az optimizmus színe, mely felfrissít, tevékenységre serkent és megfoszt a félelemtől. Megőrzi az éberséget, fokozza a koncentrációt, az alkotókészséget és bölcsességet jelképez. Ösztönzi a motorikát, fontos jellemzője a kommunikációs készség (a postaládák is sárga színűek). A falon vagy máshol a lakásban pozitívan hat a közérzetre.

A zöldet az egészség színeként is emlegetik, a békesség, nyugalom, pihenés, elmélkedés színe. Szimbolikus jelentése kihat az ember hangulatára, megnyugtatja és ellazítja. Az egyensúlyérzet jelképe. Mivel nyugtató hatású, használata a fürdőszobában és a hálószobában a legmegfelelőbb; akár növényzet formájában is.

A kék szín jelképes jelentése: bölcsesség, intelligencia, hallhatatlanság, végtelenség, mélység, átszellemültség, sejtelmesség. Pszichológiai asszociáció: derűs, friss, könnyed (a légkör színe, áttetsző, szellős, távoli, csendes, nyugodt.

A lila a kék és a piros szín ötvözete. Minél többet keverünk hozzá az egyik vagy a másik színből, annál jellegzetesebb lilás árnyalatot kapunk, ezáltal pedig mindkét szín jellegzetes tulajdonságát - a békességet, eltávolodást, szellemiséget sugárzó, kék színt…..valamint a piros szín által magában rejtett mozgás, szenvedély, életerő, energia… színét. Mivel ily szélsőséges egymástól eltérő alapszínek (forró, hideg) némileg sejtelmesen hat.



A fehér a világosság színe és mindhárom természetes szín: a sárga, a piros és a kék hullámzásának keveréke. A fehér színre általában pozitív a visszajelzésünk. Világosságot, szüzességet és tisztaságot, valamint új kezdetet, a születést jelképezi. Enyhén kékes árnyalatokkal vegyítve nagyon hidegen hat. Egyben az istenség a tökéletesség, büszkeség, jóság és örökkévalóság szimbóluma is. A fehér lakás világos, tágasnak tűnik, de a túl sok fehérség sivár, steril és kórházi hatást kelt, ezért ajánlatos a fehér falakat díszíteni, poszterekkel vagy bekeretezett képekkel élethűbbé varázsolni.

forrás: 1, képek: 2

1 megjegyzés:

Erika írta...

Tetszik és hasznosnak találom ezt a bejegyzést, alig várom már a sorozat többi részét :)