2011. május 3., kedd

Nem mellékesen

Mindig is lényegesnek tartottam, hogy ne csak a lakás azon részeit tegyük széppé, személyessé, amit mindenki, bárki láthat, hanem minden pontját. Végül is nem a vendégeknek, hanem önmagunknak, családunknak rendezzük be, tesszük lakályossá otthonunkat.
Mikor beköltöztünk saját házunkba, így az első dolgom volt - noha kanapé még nem volt a nappaliban-, hogy a mellékhelységnek (WC-nek) adjam meg végső, vagy inkább még most is meglévő arculatát.
Talán azért is kezdtem ezzel, mert ez volt a leggyorsabban, leglátványosabban megvalósítható ötletem.


Az egész helységet speciális vízálló fürdőszoba festékkel festettük ki, erre egyszerűen csak felrajzoltam fekete filccel a képkereteket. A képeket bennük kétoldalú ragasztóval rögzítem, és kedvem szerint cserélgethetem. A mennyezeten huzalon futó állítható spotok szolgáltatják - a helység méretéhez képest meglehetősen erős - fényt, amivel mint egy kiállítás képeit tudom megvilágítani a "tárlatot".



A szemközti falat sem hagytam persze csupaszon. Ezüstre festett keretbe foglaltam a fiúknak szóló, szintén saját készítésű plakátot.


Nincsenek megjegyzések: